Közös nyelvünk az érintés 6. rész

Babamasszázs és babatorna 11-12 hónapos korban

A szeretetteljes és támogató környezet nélkülözhetetlen az egészséges fejlődéshez valamint a derűs, életkedvvel teli gyermekléthez.
A kiegyensúlyozott babák ebben a korban ragaszkodnak leginkább az édesanyjukhoz. Általában nagyon aktívak, jókedvűek és délelőtt már nem alszanak. Képesek színek és formák szerint csoportosítani a tárgyakat, helyhez és időhöz kötni a rendszeresen ismétlődő napi eseményeket.
Szívesen utánozzák a felnőttek tevékenységeit, mozdulatait, gesztusait. Incselkednek, kölcsönös játékot kezdeményeznek nagyobb testvéreikkel, szüleikkel. Huncutkodásaikkal, jókedvű kacagásukkal elvarázsolnak mindenkit.

Az első év vége felé a babák gagyogása egyre jobban hasonlít az anyanyelvre, kialakulhat egy halandzsanyelv, amellyel az érthető beszédet utánozzák. Egy éves kor körül megjelennek az első szavak, szókezdemények, az első szándékosan formált mássalhangzók. Ezek általában szándékot vagy óhajt jelző üzenetek. Ilyen egyszavas mondatok: „Adide!” „Ott!” „Pá-pá!” Gyakran találnak ki saját szavakat, amit csak a szűk család ért meg. A gyorsan gyarapodó szókincsből másfél éves korra már valódi két-három szóból álló mondatokat alkotnak.
A beszéd tanulása minden családban fontos és emlékezetes időszak. A legtöbb szülő még a gyermek felnőtt korában is mosolyogva idézi fel az első próbálkozásokat és azokat a szavakat, amelyeket csak az ő gyermekük használt és nem értette senki más csak a család.

Az önálló kiegyensúlyozott járásra akkor válik képessé a gyerkőc, amikor az összes kulcsfontosságú képességgel rendelkezik hozzá: a fej és a törzs egyenesen tartása, az álló helyzet megtartása, a lábváltások kivitelezése, a testsúlyáthelyezés, az egyensúly megtartása, a kéz és a láb mozgásainak koordinálása és természetesen minden képesség egyidejű, összehangolt működtetése.
Az első totyogó lépések megtétele fordulópontot jelent a babák és a család életében is. A gyerkőc ténylegesen elindul az önállóság felé.  Eleinte még szétterpesztett lábakkal ide-oda dülöngélnek, gyakran a fenekükre huppannak, de ez nem veszi el a kedvüket. Hangulatuktól függően kombinálják a mászást és a járást. Azonban pár hónapon belül megtanulnak ügyesen és összerendezetten járni.
A kisgyermekek többsége egy éves kora után tanulja meg a járást, ezt a folyamatot nem is kell siettetni. Másfél éves korig tehát nincs ok az aggodalomra, amennyiben a baba az összes mozgásfejlődési lépcsőfokon áthaladt.

A babamasszázs mozgás
Az előző részekben hónapról-hónapra az összes mozgásgyakorlatot bemutattuk. Arra kell törekedni, hogy a baba korához igazodó és egyre bővülő gyakorlatsorból ne hagyjunk ki egyetlen részt sem. Minden alkalommal minden fejlesztő mozdulatot gyakoroltassunk a babával.
A fejlesztésnek nincs kiemelt fontosságú része, a gyakorlatok összességének rendszeres alkalmazásán van a hangsúly. Attól válik hatékonnyá a módszer mindennapos használata, hogy egymásra épülve minden elemét használjuk.

Az önálló járás megtanulásával az alapvető mozgásminták gyakorlására már nincs szükség. A kisgyermek képességeihez más jellegű mozgások igazodnak. Ha továbbra is fejleszteni akarják gyermekük mozgásügyességét, akkor érdemes az úgynevezett „ráépülő” mozgásformákat gyakoroltatni. Ilyenek például: lehajolás, guggolás, labdagurítás és dobás, labda rúgása, állat utánzó járások, függeszkedés, lépcsőzés, kismotorozás, biciklizés és még nagyon sok más játékos mozgásféleség.
 

A masszázs azonban továbbra is kiváló lehetőséget biztosít a betegségek kezelésére, a szülő-gyermek kapcsolat mélyítésére. Ha eddig is masszírozták a gyermeküket, a kellemes érintéseket ezután is igényelni fogják. A gyermekek napirendjében érdemes olyan időpontot kiválasztani, amikor türelemmel és ellazult állapotban élvezhetik a masszázst. Jó alkalom lehet a délelőtti pihenés vagy a délutáni alvás körüli, esetleg az esti fürdetéshez való időzítés.

A gyermekek személyiségfejlődését meghatározó első néhány életév soha vissza nem térő alkalom.
A szülők számára nehézségekkel teli, ugyanakkor örömteljes időszak, amikor megtanulhatják, hogyan vezethetik tudatos neveléssel az önállóság felé a gyermeküket. Biztonságot adó, szeretetteljes törődéssel és gondoskodással egész életre szóló harmonikus szülő-gyermek kapcsolat alakítható ki.