Közös nyelvünk az érintés 2. rész

Babamasszázs és babatorna az 3-4 hónapos korban

A harmadik hónapban megtörténik a csoda, a baba visszamosolyog az édesanyja becézgető hangjára, mosolyára és megjelenik egy új érzelem, az öröm, amit egész testével kifejez. A szociális mosoly kialakulása után még szorosabbá válik a kapcsolat a baba és a mama között. Eddig a testi érintés adta kettejük számára az összetartozás élményét, ezután azonban a lelki kapcsolatteremtés is lehetővé válik a hangok és az arckifejezések útján.
A baba mozgásában is megjelenik a tudatosság. Hason fekvésben felkönyököl, közben megemelkedik a mellkasa és a válla. A fejét egyre hosszabb ideig magasra tartja, és minden irányban nézelődik. A közelében lévő tárgyak után nyúl, azokat rázza és ütögeti.A kezét már többnyire nem szorítja ökölbe, felfedezi a saját arcát, szemét, száját és a megfogott játékot a szájához viszi. Háton fekve is képes már megemelni kissé a fejét, és oldalára is fordul, sőt a negyedik hónapban már hasról vagy hátáról is megfordul. Ekkorra hasalva biztosan támaszkodik az alkarján, és egyre ügyesebben próbál a tenyerén is.

A baba mozgatásának menete
A baba új képességeit figyelembe véve kell folytatni a megkezdett mozgásfejlesztést. A különleges képességfejlesztés fontos kiegészítő eleme továbbra is a babamasszázs, amelynek teljes folyamatát már ismertettünk az előző cikkben.

Fej
Háton fekvésben ugyanúgy történik a mozgatás, mint eddig, de a baba sokkal aktívabban mozgatja, tartja meg saját maga is a fejét. Kezünkkel segítve, és egy érdekes tárgyat mozgatva már oldalirányban is mozgatjuk.

Kar
Először az egyik kart emeljük a törzs mellől a fej mellé többször ismételve a mozdulatot, majd a másikat. Ezután a két kart egyszerre mozgatjuk ugyanezen az íven. Fokozatosan bevezetjük a két kar váltott mozgatását. Kerülni kell a túlingerlést, tehát a mozdulatok legyenek lassúak, és ha feszülést érzünk, várjuk meg az izmok lazulását, és csak utána folytassuk a megkezdett mozdulatot. Az oldalról középre behozást a baba már önállóan is végzi játék közben, de a mozgásfejlesztésnek is legyen a része.

Láb
Ugyanúgy, ahogy a karnál, a lábakat is mozgassuk meg. A váltott mozgatás hasonló a biciklizéshez, de a nyújtott végtag érintkezzen a talajjal. A tempónak itt is kiemelt szerepe van, hiszen a túl gyors mozgatás még nem kellemes érzés a baba számára. A váltakozó lábmozgást úgy is végezzük, hogy a térdeket behajlítjuk, miközben a talpak egyhelyben lépegetnek.

Forgás
Az első önálló helyváltoztatás az oldalra fordulás és a teljes megfordulás. Ennek megtanulása nem mindig egyszerű feladat. Segítsük a babát, hogy sikerélményt szerezzen, és jó kedvvel törekedjen ő is az önálló forgásra. Először csak az oldalára fordítjuk, és csak akkor a hasára, amikor biztosan alkartámaszra érkezik. A mozgatáskor a nyújtott láb és kar oldala lesz a forgási tengely, a másik lábat térdben hajlítva megfogjuk és így fordítjuk a babát.

Hason fekvésben folytatjuk a masszázst és a mozgásfejlesztést.

Fej
Ebben az időszakban a legfontosabb feladat a stabil fejtartás megtanulása, és az erős kartámasz kialakítása, hiszen minden mozgásminta hason fekvésből indul. A fej megtartása teszi lehetővé, hogy egyre többet láthasson a környezetéből. A homlokánál megtámasztva segítsük, hogy minél hosszabb ideig nézelődhessen, majd engedjük letenni, hogy pihenjen. Ezt a mozdulatot többször ismételjük. Az oldalra fordítás először szintén segítséggel történjen, később már egy érdekes játékot is szívesen követ a tekintetével és a fejével. Csak akkor szeretik meg a hason fekvést a babák, ha kellemes élménnyé tesszük a számukra ezt a helyzetet.

Láb
A kúszás előkészítése folytatódik. Ügyelni kell arra, hogy a térdben feltolt láb oldalán a csípőt kissé megemeljük, hogy a térd támaszkodjon a talajon. Ezt a mozdulatot is többször ismételjük.

Minden testtáj átmozgatását megelőzi annak masszázsa. Ha a baba beteg, lázas vagy csak éppen rossz a kedve, hagyjuk a mozgásokat és koncentráljuk a gyógyításra és a hangulatjavításra. Néhány speciális masszázsterápiás fogással gyors javulás érhető el.

Masszázsterápia
A betegségek megelőzésében és kialakult problémák kezelésében sokat segít a rendszeresen végzett babamasszázs. A három kiemelt reflexzóna a fül, a kéz és a talp. E területek masszírozása az egész szervezetre jótékonyan hat.

Fülek
A fülkagylót hüvelyk- és mutatóujjunkkal körkörösen „átmorzsoljuk” majd finoman megnyomjuk a fül alatti idegkilépési pontot.  

Kezek
A masszázst a tenyérrel kezdjük, ahol az energia vonalak a csuklótól indulnak és végigfutnak az ujjak mentén. Enyhe ujjnyomással centiről-centire haladunk az öt energiapályán oda-vissza, majd a baba egész tenyerét többször átsimítjuk.
Azután megfordítjuk a kezecskét, és a kézháton folytatjuk a masszázst. Itt az energia vonalak az ujjak között találhatók, tehát ezek mentén masszírozunk enyhe hüvelykujjnyomással. Az ujjakat körkörös morzsolással masszírozzuk át.
Befejezésül egyik kezünkkel a baba karját, a másik kezünkkel a behajlított öklét megfogva finoman körzünk a csuklójával.

Lábfej és a talp
A talpmasszírozást lehet hason vagy háton fekvésben végezni attól függően, hogy a baba melyik helyzetben érzi jobban magát.
Több fontos reflexpontot is említenék, amelyeket mindenképpen érintsünk a masszás során. A talp középső felső harmadában található pont a gyomorszáj és egyben a napfonat csakra pont, amely az egész szervezetre hat, és általános fájdalomcsillapító hatású.
A lábfejen M betűt írunk le a páros hüvelyujjainkkal. A mozdulatot enyhe nyommással a középső ujjtól indítjuk, majd a boka felé simítunk, ahol ismét kisebb nyomással megállunk, majd egyik kezünk a nagylábujjnál, a másik a kislábujjnál fejezi be a mozdulatot. Az ujjak között hüvelykujjunk élével oda-vissza nyomjuk a pontokat, és a lábfejen váltott hüvelykujjainkkal S alakokat simítunk. Az ujjakat a nagylábujjnál kezdve a kisujjig egyenként körkörösen U mozdulattal átmorzsoljuk, minden oldalát áthúzkodva megmasszírozzuk.